2017. január 13., péntek

Nyaralás

Tavaly voltunk nyaralni is. Nagy kaland volt! Ránk jellemző módon pénteken eldöntöttük (tem), hogy Horvátország, tenger, kocsival. Férj okézta. Kerestem szállást, találtam is jó áron és még azon a héten vasárnap el is indultunk. Krk szigetére mentünk.




Én vezettem végig. (Élmény, siker. Én??? Külföldön??? Vezetek??? ÁÁÁÁÁ!!! Valami ilyesmit éreztem egy darabig.) A majd 40%os emelkedőn és lejtőn is, amikor nem tudtuk, hogy a kanyar után mi vár rám, mert annyira nem lehetett semmit látni az útból. Amikor az út széli festékcsíktól 10-15cm-re volt a szakadék, akkor is. Amikor a szemem a sávon volt és a gyerekek csodálkozó "ÓÓÓÓ! Anya! Ott a tenger!!!" kiálltása hangzott, akkor is
Ezen a hídon átmentűnk. CSÚCS!


 És nem volt száguldozás, nem volt türelmetlen Audis, BMW-s, mert nekik is csak 10-15cm-re volt a szakadék és még csak nem is dudáltak, hogy "Hé, anyukám, nyomjad neki!". Meggyőződhettünk róla, hogy a tenger színe a fotókon nem becsapás ám. Az illata, a színe, íze is olyan,...olyan, mint a tengernek.

Kapcsolódó kép
Ezen a strandon voltunk sokat. Silo. A szállásunk is itt volt.Erre a homokos partra olyan emberek menjenek, akiket agyerekek jelenléte nem irritál. Azért írom, mert volt egy pasi, aki nagyon ki volt akadva, hogy a homokvárakra is tekintettel kell lennie.
No és az olajfák! A pálmafák! A lánykám nem győzőtt gyönyörködni és betelni ennyi mindennel. Mi is feltöltődtünk élményekkel. Krk szigetére egyébként elegendő 5 nap, úgy tapasztaltuk, hacsak valakinek nem az a feltöltöldés, hogy reggel kifekszik a napra, este pedig hazamegy. Mi minden nap kirándultunk valamerre a szigeten.Volt, hogy áthajókáztunk a szemben lévő Crikvenicára és mégis minden nap jutott idő a starndolásra is. Szép volt, jó volt, Horvátországba mennénk is még.

2017. január 8., vasárnap

Tavaly

Keveset írogatok mostanság ide. Nem, mintha nem lennének gondolataim (néha gondolok arra, hogy talán jobb lenne, ha nem lennének), csak nehéz összefüggő szövegbe formálnom. Így amolyan skiccekbe szedem az elmúlt évet, már ami érzelmileg, varrásilag...fontosnak tűnik most:
- Felvételi a fiamnak 6 osztályosba.
- Versenyek a lányomnak taekwondoban.
- Felvették.
- Egyre jobb a csaj. OB-n is és nemzetközileg is. Nem semmi! Megéri a munkát. ( OB I és III. ; Karlovacból egy ezüsttel és egy bronzzal jöttünk haza; Kassán pedig ezüsttel és arannyal zártunk.)
- Fiú országos negyedik természetismereti versenyen. Alig készült! ANNYIRA büszkék vagyunk! (Nem győzünk hálásak is lenni a jó fejéért.)
- Görögkatolikus hittanverseny országos 3. a fiú. Borzasztóan sokat kellett rá tanulni!!! Tényleg nagyon sokat és nagyon részletesen.
- Szoknyát kéne varrni. Nem tudom melyiket. Irány a Pinterest. Mennyi van, te jó ég! Melyikkel kezdjem? Amíg nem tudok választani inget varrok a fiamnak, magamnak, lányomnak. Férjnek nem varrok. Nem.
- Nadrágot varrok magamnak, lányomnak.
- Lány megy a táborba. Rövidnadrág kell. A boltiakból kint a mindene és nem szereti, tehát ismét varrás. Két példányban. Megjegyzés: csajnak jó érzéke van az anyagválasztáshoz. A jó fazonhoz nem mindig, de minta, szín, minőség...azt nagyon eltalálja. (Vigyem mindig magammal beszerzésre?)
- Nyári felsők varrása a lánynak.
- Év végén, tényleg Szilveszter napján elkészül a télikabátom is.
- 2016-ban nem sikerült a szoknyás terveket megvalósítani. (Mire hezitálok ennyit, de komolyan? Ha egymás után ilyet-olyat is csinálnék, akkor most dőzsőlnék a szoknyákban.)
- Kötöttem és horgoltam is. Sál és sapka a lányank (PUHI!!!!), sapka a fiamnak és egy kámzsaféleség magamnak (PUHI!!!!).
- Kapucnis felső a fiúnak, polár kardi anyunak, csipke kardi a lánynak, csipke pulcsi szintén a lánynak....így leírva döbbenetes, hogy mennyit varrtam ruhafélét! Egy Chanel-jellegű kiskabát is sikerült magamnak, meg csipke pulcsi is magamnak is. Milyen szerencsés vagyok a párommal, hogy megtehetem.
- Még mindig béna vagyok fényképezésben. Ez úgy tűnik nem fog változni.

2016. március 25., péntek

Nyugdíj- előtakarékosság

Olvasgattam a blogokat a nagyvilágban. Na jó, sokszor csak nézelődök, de minden nap el is olvasok legalább 1-2-t is. Most épp ezen gondolkodtam el. Röviden arról szól, hogy 10 éve van a hölgynek a nyugdíjig és iszonyat nagy anyaghalma van otthon. Amolyan mániákus anyag vásárló. A nyugdíj pedig úgy jön ehhez, hogy most úgy tekint ezen anyag halomra, hogy úgysem fog tudni nyugdíjasként annyit vásárolni majd a csökkent bevételek miatt, így tartalékot képez. Akkor ugyebár több ideje lesz varrogatni, sokkal több anyagra is lesz szüksége ehhez, most tehát amolyan "nyugdíj alapot" képez magának.

Amikor szóba kerül a részmunkaidőm, akkor főként a nyugdíjhoz közelálló kollégák jajjgatnak, de hogy mi lesz a nyugdíjammal majd. Nem lesz-e emiatt alacsonyabb, mert kevesebbet is keresek így, meg a munkaidő is ha számítani fog majd.
Nos, amikor elkezdtem dolgozni anno, akkor még kötelező volt belépni a magánnyugdíjpénztárba. Nem is volt vele gondom. Még némileg meg is nyugtatott, hogy ha meghalok és adózva is bár, de megkaphatják nagyobb részét az itthagyottak és el tudnak temetni belőle. Ösztönözve éreztem magam abban, hogy rendesen bejelentett munkában dolgozzak.
Aztán a társadalom kb. 99%-a "önként" visszalépett a csak állami rendszerbe.
Aztán olvasni lehet arról, hogy nem lesz elég így sem a nyugdíjam, takarékoskodjak mellé. Aztán olvasni lehet, hogy még az sem lehetetlen, hogy tovább emelik majd a nyugdíjkorhatárt. Aztán olvasni lehet, hogy rossz az egészségügy. Aztán egy nyugdíjas néni mondja, hogy az orvosát, mikor hívta, hogy nagyon rosszul érzi magát, akkor annyit mondott neki, hogy majd, ha már ki tud kelni az ágyból, akkor menjen be, majd letette a telefont. A család persze segített neki (munkájukból hazamenve és kórházba víve a nénit). Aztán, amikor tudott, akkor a tb kártyájáért felkereste az orvosát. Meddig tehetik majd meg még a nyugdíjas nénik, hogy orvost válthassanak? (Nem csak a fővárosra gondolok és nagyobb városokra.) Amikor az orvos úgy döntött, hogy a nyugdíjas ráér, eszébe sem jutott, hogy valaki más munka idejével él vissza? ( segítő családtag) Hogy mennyire megbánt és semmibe vesz sok embert? ENGEM is beleértve, aki senkije sem voltam ANNAK a néninek, de akár az anyukám is lehetett volna?
Egy a lényeg: nem számítok. Nem számítok az egészségügynek, csak addig, amíg fizetek. Nem számítok az államnak, csak addig, amíg nem kell rám VISSZAfordítani a befizetéseket. Miért is takarékoskodjak? Felemelik annyira a nyugdíjkorhatárt, hogy ne élhessek nyugdíjasként és addigra annyira leamortizálnak, hogy tényleg ne is élhessek. MOST így érzek. (Igazából már régóta.)
Kit érdekel a részmunkaidő? ! Úgyis változik minden.

Néhány európai országra vonatkozó nyugdíjkorhatáros info megtalálható a neten. Engem, a blogon olvasottak miatt inkább az USA érdekelt. Az előző linken egy már nyugdíjas magyar-amerikai írta le az egészségügyi és nyugdíjhelyzetet. Itt pedig a hazatelepülők biztosításával és nyugdíjával kapcsolatban lehet olvasgatni a kormányzat részéről egy tájékoztatást.


2016. február 11., csütörtök

Válltáska hatszögekkel

Már mondtam, hogy szeretek kézzel varrni. :)
A hatszögeket is így varrtam össze és aztán rá egy táskára.
Aztán a táska füleit is a táskára.
Aztán a pántot a táska szélére.
A sok zsebet belülre viszont géppel varrtam.



Hatalmas lett. Mivel sokat lehet bele pakolni, ezért vállra vehetőnek kell lennie, mert úgy könnyebb cipekedni és esetleg kapaszkodni is, vagy enni majd nyáron fagyit (bár itt nem magamra gondolok és nem azért, mert akkor hogyan fogom majd a táskát és a fagyit egyszerre...).




2016. február 5., péntek

Horgolt koszorú. Ajtódísz





Próbáltam valami frappánsat írni ide erről a köszorúról, de nem sikerült. Csajost akartam. Olyat, amin az ifjú hölgyek (akár évszámaikat tekintve, akár a lelki világukat tekintve) szeme megakad. Nekem tetszik. A lányomnak is. Igazság szerint segített is a virágok elrendezésében.

Ide többnyire olyanok jönnek, akik maguk is alkotók, kézműveskednek. Igazán tudják, hogy egy-egy ilyen munka elkészítése idő. Szerintetek van erről fogalma a kívülállóknak? Vagy az kit érdekel? Rosszul viszonyulok a dolgokhoz?