2010. április 18., vasárnap

Kecskemét, táska, sorsolás

Voltunk tegnap családostól Kecskeméten. Megnéztük a Gyermekvilág kiállítást is. A fiam addig nem is engedett olyan nagyon bámészkodni, amíg Connie a bocit meg nem néztük. Aztán utána sem. FÉRFIból van, na! A lányomnak viszont minden olyan darab tetszett, amelyikben sok rózsaszín van.
Szerettem volna találkozni Ritával személyesen is és úgy gratulálni neki, de ez nem sikerült. Sikerült viszont találkozni Ginával és PJulcsival.
Kaptam új vágólapot (45x60-as), hozzá illő vonalzót, pengét, mágneszárat...születés-és névnapomra a drága páromtól. Még nem próbáltam ki őket. Jól kidőltem este a gyerekekkel.
A délelőtti "varrós" program után megláttam végre élőben is Hunort. Újra érezhettem azt, hogy egy ilyen kisgyermek (3,5 hónapos) micsoda érzéseket tud kiváltani az emberből egyetlen mosolyával, homlokráncolásával, szájgörbülésével! BELÜL éreztem, ahogy-bocsánat a kifejezésért, de ez a legjobb-ömlik a szívem.

(kép: Internet)
Kecskemét főtere pedig egyszerűen gyönyörű!!!!!  Nagyon-nagyon kellemes városnak találtam.( Állítólag még munkát is jobban lehet találni ott, mint az országos átlag.):):) A gyerekeknek külön élményt jelentett látni a Cifra Palotát.
Már régen varrtam ezt a táskát:


A szekrényben gyűrődött. Kár érte. A kedvenc kék virágos anyagomból van. A gomb miatt egy közelebbit is:
                                                
                                                


O.K. A sorsolás is megvolt. Frivolina és Rita nevét húzták a gyerkek. Én kicsit meglepődtem, mert már-már a matematikai statisztika törvényeit sértette meg ez a húzás azzal, hogy Cila ugye háromszor is benne volt a kosárban. A szerencse forgandó és kiszámíthatatlan és mi minden még!
Lányok! Légyszíves írjátok meg mi a kedvenc színetek! A jövő hét folyamán postázom a nyereményt.

4 megjegyzés:

Frivolina írta...

Ezt nem hiszem el !:) Annyira örülök, nem számítottam rá, hogy nyerhetek. Köszönöm:)

Születés és névnapod alkalmából fogadd jókívánságaimat, nagyon klassz ajándékokat kaptál.

A kedvenc színeim mostanában: drapp, vagy a lila.

Ducika Ducila írta...

Nem, nem, nem mindig a logikáé a főszerep! Én a múltkor kaptam ajándékot és örülök, hogy most más kaphatott!
Gratulálok nekik!
Neked pedig még egyszer nagyon boldog névnapot kívánok, az ajándékaid használatba vételéhez pedig sok SZABAD időt!
Puszi!

RitaFoltok írta...

Írom sorban:
Ha tudtam volna, hogy Kecskeméten.....Én is szívesen üdvözöltelek volna! Jaaaaaaaaj, de sajnálom!!!!
Köszi gyerekek a húzást, még soha sem nyertem blogjátékkal! Kösz!
Végül, Isten éltessen Andi! Szép volt a napod?
Kedvenc szín? Most a zöld.
Hú, de felébredtem!
Szép hetet!

Abile írta...

Gratulálok a szerencséseknek! :o)